Kacsamell zöldsaláta ágyon
2017. szeptember 18. írta: Moroandi

Kacsamell zöldsaláta ágyon

kacsamell.jpgAz a fránya kacsamell. Többször próbálkoztam vele, de nem sikerült tökéletesre. Vagy túlsütöttem, olyan rágósan szivacsos állagúra, vagy kevés ideig volt a serpenyőben, persze akkor meg nyers maradt. Enyhén túlzásnak éreztem a perceket számlálni, pedig a kacsamell ezt várja el, különben vacak, ehetetlen lesz az egyébként mennyei szárnyas.

 

 

Hozzávalók 4 személyre:

4 db kacsamell
tengeri só, frissen őrölt bors
40 dkg vegyes zöld saláta (madársaláta, szívsaláta, endívia, radicchio, bébi spenót)
1 dl balzsamecet
2 evőkanál extra szűz olívaolaj

A sütőt 230 fokra bekapcsolom. A szoba hőmérsékletű kacsamelleket megmosom, szárazra törlöm, majd egy felforrósított serpenyőbe belefektetem bőrével lefelé. Addig sütöm, amíg a bőre jó ropogós lesz. Ekkor megfordítom, és kérget sütök a húsos részére. Érdemes olyan serpenyőt használni, aminek fém a nyele, így nem kell átrakni a húst tepsibe, hanem rögtön berakhatjuk a sütőbe. 8-10 perc alatt gyönyörű rosé kacsamellet kapunk. Kiveszem a sütőből, durva szemű sóval és frissen őrölt borssal megszórom, alufóliával letakarom, és legalább 15-20 percet pihentetem. A salátához a balzsamecetet lassú tűzön felforralom és besűrítem. A megmosott zöldeket elrendezem a tányéron, a tetejére rakosgatom a felszeletelt kacsamellet, meglocsolom a kihűlt balzsamecettel és az olívaolajjal.

A bejegyzés trackback címe:

https://gourmet-kalandok.blog.hu/api/trackback/id/tr7912875568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása